"g.A.B. Von Bowsky: A hun Isten kardja - részlet"
"- Ne nézzetek így rám. Ez egy kitalált történet. A Föld rideg volt, fagyott és sivár, mikor a Nap vágyat érzett iránta, s egy forró sziklát lövet belé. – Ibla huncut pillantást vetett Eszkamra. - A Föld magába fogadta, ami belülről lángra gyújtotta. Ebből a szerelemből születtek az első emberpárok és minden, ami él a Földön. Bla .. bla ... majd a többi is. Aztán meg a Föld és a Nap figyelni kezdte a sokasodókat és annyira megkedvelt közülük egy emberpárt, hogy bla .. bla .. bla. Utálom ezt a mesét. Na persze. A Hold meg elrejtett előlük utódokat és így tovább. Lehet. Ne nézzetek így. Akkor jó. Lehet. Mondjuk, hogy Eva létezik. Na persze. Akkor nem is a papnők feladata ez az egész. Nem mi hozzuk világra a gyermekeket. Csak úgy kiköpi őket a Föld. Ugye? A fájdalom, amivel jár az nem is létezik? Már megint kezdik. – a férfiak értetlenül néztek egymásra. Nem tudták, hogy ki szólt rosszat megint, s Ibla kivel kezdett vitát. - Az örök vita. Mi, nők nem is vagyunk. Azért ülök most is egyedül itt ebben a tanácsban. Meg ez a vénség itt mögöttem. Nem létezünk, csak földanya van. Akkor miért nem éppen föld apának hívjuk, vagy Apónak, vagy …
- Ibla elég legyen. Mi tudjuk a legjobban, hogy milyen erők vannak jelen. Nem lenne szabad így beszélned. – a táltosok elismerően néztek a felszólalóra, bár fülük izzott. Ha egyszer ez a nő elkezdi, elég nehéz megfékezni a nyelvét. Reggelig hallgathatták volna, ha nincs közöttük egy bátor. Talán az egyetlen, ki még nem hált gondolatban a nővel. Ibla gyönyörű szeme szikrát szórt, a férfiak rosszul kezdték érezni magukat. Derekuk forrni kezdett a nő elképesztő erejétől, mely a vágyakra hatott.
- Akkor én megyek is. Nincs mit mondanom.”
(g.A.B. Von Bowsky: A hun Isten kardja - I. könyv 136. oldal)
http://vonbowsky.hupont.hu/1/a-hun-isten-kardja